A jelenetek a "Gazdasági Vasutak" című filmből származnak, melyet 1957-ben forgattak.

 

Elhelyezték annak az összesen 2.7 milliárd forintba kerülő erőműnek az alapkövét pénteken, amelyet alacsony éghetőgáz-tartalmú földgázzal fognak működtetni Battonyán – közölte Karsai József, a város polgármestere.

 

Elmondta: a hat gázmotorral működő, óránként hat megawatt teljesítményű erőmű megépítését az tette lehetővé, hogy az úgynevezett inertes gáz, vagyis az olajbányászat során fel nem használt és a földbe visszasajtolt alapanyag bányajáradéka a korábbi 65 százalékról nyolc százalékra csökkent. Így a Molnak már érdemes azt újra felszínre hozni és az erőmű számára értékesíteni. A város egyébként két szegedi társasággal közösen létrehozta a Battonyai Energiapark Kft.-t.

A cégben az önkormányzatnak 24 százalékos üzletrésze van. Az építkezés költségeihez két pályázaton nyertek el csaknem egymilliárd forintot, további egymilliárdot hitelből biztosítanak, míg 700 millió forint a saját forrása a társaságnak. A gázmotoros erőmű várhatóan még az idei év végén megkezdi a működését. Karsai József arra számít, hogy az olcsón előállított villamos energia, valamint a keletkező hulladékhő és melegvíz felhasználásával további beruházásokra kerülhet sor az erőmű környezetében. Így a tervek között szerepel egy üvegház, egy bioetanol-üzem és egy hűtőház megépítése is.

forrás: BEOL.hu

süti beállítások módosítása